A fotón a győri Nagyboldogasszony-székesegyház apszisa látható a századforduló körül, amely az egyetlen, a templom eredeti, 11. században, román stílusban épült része.
A Zrínyi utcai kórház kápolnájának üvegfestményét 1895-ben készítette Kratzmann Ede. Az üvegablak Vaszary Kolos bíboros-hercegprímás ajándéka volt az egykori Szentháromság Közkórház számára - a Szentháromságot ábrázolja. A hátoldalon a következő…
A felvételen a beiktatására érkező gróf Széchényi Miklós püspököt fogadó apródok láthatók 1902-ben, a Püspökvár udvarán, középen a feszületet tartó Petz Aladárral, aki húsz évvel később a győri Szentháromság Közkórház kórházigazgató-főorvosa lett.
A képeslapon az Arany János utcát láthatjuk a Húspiac (ma Virágpiac) felől a Baross utca felé. Már a századfordulón is számos üzlet működött az utcában. A jobb oldali épületek helyén ma az Arrabona áruház áll.
A képen az Apáca utca képe látható a Káptalan Zenészek házától a Teleki László utca irányába. A Káptalan Zenészek háza 1567-ben költözött az Apáca 5 szám alá. 1832-ben a megüresedett karmesteri állásra Richter Antal is jelentkezett. A szigorú…
A győri születésű Csányi Károly (1873-1955) építész, művészettörténész győri műemlékekről készített fényképeit 1928-ban adta át Győr szabad királyi városnak. Az ajándékozást a fényképeket tartalmazó album elején egy kézzel írott ajánlás bizonyítja,…